Mindenfélét mutogatok

Bár az időjárás most nem nevezhető barátságosnak, volt bennem kedv és erő egy kis kerti sétához. Idén már tényleg az utolsó ládát töltöttem terméssel. Most már csak paprika került bele, de bízom a téli ágyásomban, hogy onnan csurran-cseppen még a fazékba ételízesítő.
Egy kis fűszerpaprika és egy kis Jobbraszomszéd néni féle piros bohócsipkás.
Kidőlt karfiolok, fetrengő leveles kelek és zellerek.
 Nem minden leveles kel lett ilyen gyönyörű, de már szedhető. 
 Egy karfiol nevel fejet.
Pórék, mögöttük bimbóskel, de bimbó nincs rajtuk.
 Az elültetett spárgák egy része már kihajtott, nem tudom kellene-e aggódni a csendben lévők miatt.

A veteményes lepucolása még vissza van, de a földben vannak még itt-ott a céklák, a zellerek. A mák már előbújt, az őszi fokhagymának pedig készül a helye. Színek már csak csak a veteményesben, a kaszálón és a kiserdőben vannak.

 Őszi évelőágy.
 A verbéna már négy hónapja virágzik a veteményesben.
A sarkantyúkák rövid szünet után talpig virágban megint.
 
A levendulák másodjára is igen mutatósak lettek. 

A szőlőlabda most a krizantémnak nyújt támaszt.

A héten festettem is a fedélzetet, egy réteg teljesen, de a második is 60 százalékos készültségben van. Ha a nyálkás idő elmúlik befejezhetem és Feri rögzítheti a gyerekek örömére. Akkor nekiugrok a rózsaágyásnak és az őszi fokhagymának is.

A kacsák (és Bálint) a fejlődésük újabb mérföldkövéhez érkeztek. Tegnap és ma tojást találtunk az óljukban. Egy S-est és egy ma egy M-est. 

(Bálint pedig kiugrott a kiságyából, többé nem számít biztonságos menedéknek...)


Megjegyzések

HP üzenete…
Ez igen, mennyi sok finomság!
csakBea üzenete…
Hú, de gyönyörű a verbéna! Estleg...nem lehetne néhány magot Debrecen felé irányítani? meg egy kis festő pipitér magot. Bocsánat, hogy ilyen pofátlan vagyok :(
csakBea üzenete…
A kacsatojást megeszitek? Nagyon nem értek hozzá, a szalmonella miatt kérdezem.
Erika üzenete…
De guszták a zöldségeid! Nekem a karfiol még soha sem sikerült, egy ideje már nem is próbálkozok:(
Csodaszép színe van a krizinek, a verbéna még most is gyönyörű!
BoGyo üzenete…
Azt a mindenit, micsoda bőségkosár! Most a sok egyéb mellett a krizantém a kedvencem! Csodaszép színe van!
Juhmeli üzenete…
HP, örülök, hogy előkerültél. Várom majd a beszámolóidat, ha lesz rá időd.
Juhmeli üzenete…
Bea, nagyon szívesen. Tényleg. De tavasszal majd küldök utánuk növényt is. Biztos, ami biztos.

Kacsatojás jól megsütve sütiben, panírban, főzve tésztába gyúrva szándékunkban áll elfogyasztani, de még nem léptünk a tettek mezejére. Pont nem csináltam ilyesmit. Vigyázni fogunk vele. Tegnap már egy L-est mért Feri.
Juhmeli üzenete…
Erika, nagyon kedves vagy. Karfiol nekem sem szokott menni, de kalandvágyból minden évben megpróbálom, van helyem.
Ugye milyen szépen virít még a verbéna? Jövőre már az évelőágyban muzsikálhat. Nektek van? Szeretnél, szólj!
Juhmeli üzenete…
BoGyo, köszi, tényleg csinos, és milyen illatos! Kár, hogy szétesett, olyan szép gömb volt, de majd jövőre kap valami normális támogatást.
Andrea üzenete…
Meli!
Ezek a színes paprikák a kedvenceim, isteni finom íze van.)
Remélem jövőre az én kertemet is díszíteni fogja a verbéna, ill. vasfű, szép kerted van!
A mai nap folyamán teljes téliesítést csináltam a kertben, és itthon az erkélyen is.
Erika üzenete…
Igen, Meli nagyon szeretnék! Tegnap írtam neked emailt.
Juhmeli üzenete…
Andrea, nagyon ügyes vagy, én még csak a gondolatáig jutottam a téliesítésnek, pedig a szobanövények már biztos vacognak. Ma behurcolom őket, aztán a héten a többivel is kezdek valamit. Ha mást nem, a ház falához, az öbölbe húzom őket.
Remélem a te verbénád is szépen díszlik majd. Ha találtál magot, januárban vesd el bent, de hagyhatod kiszóródni, csak akkor vadászni kell majd az ifjakra.
Juhmeli üzenete…
Erika, megtaláltam, válaszoltam.
Andrea üzenete…
Meli! Sajnos nem voltam a verbéna magjaival kapcsolatban elég figyelmes - pedig megállapítottam, hogy van - és elfelejtettem ültetés után leszedni a virágrészről, most már késő bánat.))(
Most reggel megint szemerkél az eső, pedig tegnap még a napocska is kisütött, de a sors azt gondolta, hogy elég lessz 1 nap szép idő is...)))
csakBea üzenete…
Köszönöm szépen Meli! Remélem egyszer sikerül meghálálni!


Ügyes kacsák! :)
Juhmeli üzenete…
Andrea, majd adok magot, hogy szaporíthasd már a télen, de magától is szépen szaporodik. A siófoki kertészetben a tégla között is kinőttek a palántái.
Juhmeli üzenete…
Bea, már kaptam tőled cserébe, nem is hinnéd!
Andrea üzenete…
Meli!
Köszönöm szépen!