Laza levezetés

Az öt napos eltáv utáni napon, nem azért mert unatkoztunk, de elbontottuk a nagykacsa-tyúk szociális kerítést, arrébb fújtuk a Panziót a VÉGLEGES helyére, és új kerítéssel védve kiköltöztettük és bemutattuk a társaságnak szemtelenül gyorsan felnőtt kamasz kacsáinkat. Nekik a Rusztikacsa Ól lesz felújítva, jelenleg is ott laknak.

A legújabb felállás.

Kacsakamaszok.
Hat kis futó és három néma.

Az 'Early Redheaven' idén roskadozik, nem foglalkoztam vele sem, már szedtünk róla kóstolónak és még mindig nagyon szeretjük.

A szeder is beindult. Idén nem metszettem meg, sőt a tavalyi vesszők kivágása és az új vesszők ritkítása is elmaradt. Nem mondom, hogy ezek miatt, de rengeteg rajta a gyümölcs. Ma beálltunk Kacival egy kétméter hosszú részre és leszedtünk 6,5 kg-t minden erőlködés nélkül. Igaz, így is eltartott két órát. 
A fiúk szedték az első 1 kg-ot, abból szederszörp készült.

Zöldségeink nem nagyon vannak, de virágok akadnak.
Szamócamálna, zöldbab, kacsatojás.


Nagy évelőágy.

Rózsakert folyamatos virágzásban.

Szintén, bár itt rózsa nem nagyon látható.


Megjegyzések