Az első fagyról

Egy kis emlékeztető, mert ez mégiscsak egy kerti napló lenne, bár mostanában ez éppen nem látszik rajta. Tegnap volt, és észre sem vettük volna, mert kárt nem tudott tenni a kertben, nem volt miben, de a megzuhant füge jelzi ittjártát. 


Ha már kert, akkor legyen pár kép is:

Feri épített egy kiskaput régi deszkákból a galagonyasövényhez, hogy az állatok ne járjanak fel az első 800 nm-re. Ennek több oka is van. Az egyik és legfontosabb, hogy csak mi gyönyörködhessünk bennük, vagyis nem akarjuk, hogy meglovasítsák őket, ha felszoknak a kapuhoz. A másik, hogy a méltán dicsért, csinos palánkkerítés a talajszint felett lóg, néhol 20-30 cm-rel is, így könnyen megszöknek a szomszédba, onnan pedig széles-e világba, mert ott csak sóderes út van, kapu nincs. Aztán van még az is, hogy nincs kedvem járdát takarítani utánuk, de kertészeti szempontból tekintve a dolgot, azonkívül hogy remekül mutatnak a kert bármely szegletében, az még nálam is kiverte a biztosítékot, hogy a kiserdőbe gondosan kiszórt több zsáknyi bolti mulcsot 3 tyúk képes volt pár másodperc alatt megsemmisíteni, szétkapirgálni az űrbe, vagy nem tudom hova, de csak hűlt helye maradt. Mint a képen jól látható, a határzár nem működik megbízhatóan, mivel a sövény nem egyenletesen nőtt, így az ügyesebbek, vagyis bármelyik baromfi képes azt megkerülni. Egyelőre, de már arra is van megoldásom, míg a sövény összezárul. 

Az őszi évelőágy. Kocsitároló lesz a helyén, így még hozzánk képest is gondozatlan, sorsára hagyott benyomást kelt, de a japán díszfű zászlós pacifarkai, a varjúháj téglavörös virágai, a kasvirág aranysárga levelei a fekete magtokokkal még adnak egy kis néznivalót benne. Ezeken kívül a gólyaorrok, a pünkösdi rózsák, a sásliliomok, és az őszirózsák a legkitartóbbak. Szárazságban, betonkemény földben, tarackkal borítva is hálásak és mutatósak

Ősszel legszebb a kiserdő, ez az őszi kertünk. Már színeződnek a juharok, a japán gyöngyvesszők levelei, nyílnak a csengettyűk az ericán, és virágba borulnak a sétautat kísérő gömbkrizantémok. Mögötte még kikukucskálnak a rózsakert rózsaszínjei, lilái.



Jön a jó idő, úgyhogy mi is folytatjuk, tervek szerint a Móki-kerttel.






Megjegyzések

BoGyo üzenete…
Jaj, annyira szép! Gyönyörű a kiserdő! Azok a szép őszi színek! Szeretem a kerteteket!!!
vargaera üzenete…
Szep nagyon nalatok!

En is a fugefankon vettem eszre,hogy fagyott :)