Van annak már két hete is, hogy vizesvödörbe lógatják lábujjaikat a mályvamagoncaim, amikkel Feri ajándékozott meg. Mostanra éreztem erős késztetést arra, hogy folytassam a múltkor megkezdett munkát. Akkor a már meglévő sövényem két tucat tagját ástam ki és ültettem át, hogy újabb álmot valósítsak meg a képzeletbeli, állandóan változó, de néhány elemében fix listámról. Nos, ezt a tervet a nem megvalósítandó alkategóriában dédelgettem és még tegnap is elgondolkodtam rajta, miközben a gyümölcsös lekaszált füvén üldögélve, egy megszenesedett fadarabbal rajzolgattam a füzetembe, hogy megbolondultam-e. Még egy munkát elindítani a már sok meglévő mellé. És miért nem mondja Feri, hogy minek. Vagy, hogy nincs is hozzá hely. Vagy, hogy nehéz lesz gondozni, mert a fű magasabbra nő. Vagy, hogy nehéz lesz tőle kaszálni. Vagy, hogy ki fogja majd szépen megnyírni. De nem mondta. Sőt újabb és újabb növénykéket szerez hozzá.
Csak ültem ott, firkálgattam, mellettem aludt legkisebbem a mogyoróbokor árnyékában, a madarak csiripeltek, apró gyíkok zizegtették a szénát, valamelyik tyúkocskám a tojásdalát énekelte és elképzeltem a labirintusban kergetőző, bújkáló, bunkizó, mozgástól kipirult fülű mókijaimat, akik a sövénnyel együtt fognak megnőni, sőt talán gyorsabban nőnek, mint a mályva. És akkor bevillant, hogy szélesre kell vegyem az ösvényeket. Legalább annyira, hogy elférjenek a futóbiciklijükkel. Úgyhogy nyugtáztam magamban, hogy bizony bolond vagyok, majd feltápászkodtam és elkezdtem kiásni a gödröket. Még vidámabbá tett a gondolat, hogy nem kell ötven méternyire a csaptól lehurcolnom a locsolókannát, mert eszembe jutott, hogy a tegnapi, egész napos eső után a reggeli hírekben hallottam, hogy az időjárásunk csapadékosra fog fordulni. Hi-hi. Ültetés után arasznyira visszavágtam a magoncokat, a nyesedéket pedig dugványoztam, hogy ősszel velük folytathassam a munkát.
Nálunk így kezdődnek a dolgok.
Mályvaovi az előző ültetésből.
Megjegyzések